2013 - Alföldi Galéria

2013 – Alföldi Galéria

Kiállítás ideje: 2013. április 14. – június 2.
Kiállítás helye: Hódmezővásárhely
A kiállítást megnyitotta: Tóth Csaba képzőművész
Kiállítók: Albrecht Júlia, Balogh Gyula, Bodor Zoltán, Györffy Péter, Horváth Balázs, Huszák Zsuzsa, Lakatos József Péter, Lukács István, Marosvári György, Nagy Ottó, Oláh Katalin Kinga, Pethő Anikó, Rácz Katalin, Salamon György, Sáfár Pál, Szabó Éva Mária, Szakáll Ágnes, Székelyhidi Attila, Szőke Sándor, Tömpe Emőke, Vancsura Rita

A Gyulai Művésztelep alkotóinak nyílt tárlata vasárnap Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában (Kossuth tér 8.). Az ünnepélyes megnyitón Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondott köszöntőt.

– Szeretnék hinni abban, hogy a tavalyi év új kezdetet jelentett a Gyulai Művésztelep életében! Furcsa, sőt megdöbbentő a tény, de 2009-­ig a magyar szaksajtó, sőt, némileg tágabban, a kulturális sajtó sem szentelt önálló írást a csoport tevékenységének, mely a legrégebbi magyarországi kortárs alkotóhely. 2012-ben viszont – hála a sikeres pesterzsébeti kiállításnak – talán megtört a jég, és remélem, hogy Önöknek és e nagyszabású tárlatnak is köszönhetően – mely információim szerint a Gyulai Művésztelep eddigi egyik legnagyobb kiállítása –, végre a magyar művészettörténetben az őt megillető helyre kerülhet ez az alkotócsoport. Hiszen értékeik elvitathatatlanok – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő.

– Ha vendég érkezik hozzám, a gyulai polgármesteri titkárságra belépve Balogh Gyula, az egykori Reinhardt (ma Százéves) Cukrászdáról készült képe fogadja, melyről a tulajdonos, Osi bácsi mosolyog a szemlélőre. Gondolhatják, sokan megfordulnak nálunk, és meglepően sokan jegyzik meg közülük, legyenek akár gyulaiak, akár más településről érkezők, mekkora élményt nyújt számukra e kép, a belőle áradó hangulat és a legapróbb részletekig valósághű ábrázolás. Sokan teszik szóvá, hogy szinte azonnal magukénak érezik, sőt kicsit magukra is ismernek az alkotást szemlélve. Úgy gondolom a kép ereje – hasonlóan a Művésztelep alkotóinak más munkáihoz – választott tárgyában és közvetlenségében rejlik. Ezek a művészek olyan, nagyon is emberközeli látásmóddal közelítik meg témájukat, ami számomra különösen sokat jelent, hiszen valahol hasonló ahhoz, amit az élet egy városvezetőtől is megkövetel – a munka középpontjában a valóság és a hétköznapi emberek állnak. És szerintem ez a legnemesebb tárgy, ami választható. Nem vagyok műértő, de úgy gondolom, ilyen műalkotásokat csak azok tudnak létrehozni, akik nagyon szeretik az életet, minden apró részletével együtt – mondta a megnyitón a városvezető.

A tárlatot Tóth Csaba festőművész nyitotta meg, közreműködött Hanyeczné Puskás Barbara csellóművész, verset mondott Lakatos József Péter. A műveket összeválogatta és a kiállítást rendezte Pogány Gábor művészettörténész.

Forrás: Gyulai Hírlap

Riport az M1 Aranymetszés című műsorában (2013. április 29.)

A Művésztelepről szóló rész 31:45-től kezdődik.