Szőke Sándor

 

Életrajz

arcképSZŐKE SÁNDOR – szobrászművész-restaurátor

1962-ben született Gyulán, Kötegyánban nevelkedett, most is ott él családjával Gyulán először Koszta Rozó rajzszakkörébe járt, majd rendszeresen részt vett a Gyulai Nyári Művésztelepeken is. Következett folytatásként a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola szobrász szaka, ahol T. Nagy Irén és Fritz Mihály támogató munkáját hasznosítva 1980-ban érettségizett. A főiskolára való felkészülést sírköves és dekorációs munkával vegyítve hasznosította. A sikeres jelentkezést az akkor szokásos katonaság követte, majd folytathatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Itt a szobrászrestaurátor szakot választotta, de mestere Kő Pál biztatására nem hagyott fel az alkotómunkával sem. 1987-ben, visszatért szülőfalujába. A környékbeli művészeti csoportok bemutatkozásain kívül, volt néhány önálló kiállítása is, de főleg köztéri és egyéni megbízások kínálják számára a szobrászkodás lehetőségét.

Tagja:

  • a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE)
  • a Magyar Restaurátorkamarának
  • a Békés Tájművészeti Társaságnak
  • a Kötegyáni Baráti Kör Egyesületnek
  • a Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesületnek, (Kétegyháza).

„Lenyűgöz az élő természet és inspirál munkám során. Figuráim naturálisak, inkább mintázni szeretek, szobraim visszafogottan színesek. Keramikusi technikákkal és módszerekkel próbálom a szobrászat eszköztárát gazdagítani. Szeretem és követendő példának tartom a népművészet tárgyi kultúrájában rejlő humort, ha időm engedi szívesen hajtogatok papírt, de érdekel minden más logikai és összerakó játék is, nem beszélve a népi hangszerekről amit alkalom adtán meg is szólaltatok.”

Bezár

Kiállítások

Egyéni kiállítások:

  • Sarkad
  • Gyula
  • Gyomaendrőd
  • Bp.-Rákoshegy
  • Nagyszalonta.

Csoportos kiállítások:

  • Alföldi Tárlatok, Békéscsaba
  • Vásárhelyi Őszi Tárlatok, Hódmezővásárhely
  • a Gyulai Művésztelep kiállításai

Bezár

Művek

Köztéri munkái:

  • Okány, Petőfi–dombormű, márvány
  • Füzesgyarmat, Szent Borbála – díszkút, kerámia
  • Sarkad, Kónya Sándor – portré, kerámia
  • Gyula, Erdős Kamill – szobor, kerámia
  • Békés, Dr. Hepp Ferenc – dombormű, márvány
  • Battonya, 48-as emlékmű, – kerámia
  • Magyarbánhegyes, Napóra, – kerámia márvány kombinációja
  • Nagybánhegyes, Tulipános díszkút – kerámia
  • Szabadkígyós, Wenckheim-Czigler emlékmű – bronz, kerámia
  • Szabadkígyós, Kossuth–mellszobor – kerámia
  • Kunpeszér, I. II. Világháborús emlékmű – kerámia
  • Kötegyán, II. Világháborús emlékmű –  mészkő, márvány, fa.
  • Kötegyán, Millenniumi emlékmű- Napóra – fa, műkő
  • Kötegyán, Kossuth-mellszobor, kerámia
  • Kötegyán, Táncsics-oszlop – kerámia
  • Kötegyán, Táncsics-emléktábla – márvány, kerámia
  • Kötegyán, Öko-park néhány eleme, fa
  • Kondorosi és Gyulavári óvodák állatfigurái – fa
  • Méhkerék, Nyisztor-Kovács emléktábla – márvány, bronz.

Bezár