Szakáll Ágnes

 
Életrajz

arcképSZAKÁLL ÁGNES – festőművész

1945-ben született Sopronban. A budapesti Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. A MAOE-nak és elődszervezetének 1977 óta tagja.

1964-ben kapcsolódott be a Tóth Tibor által szervezett és vezetett XVII. kerületi Művészetbarát Kör és a Képzőművészeti Szakkör munkájába. Megalakulása óta állandó résztvevője és időnként vezetője is volt a Gyulai Nyári Művésztelepnek. Emellett 1996–1999 között a Nagybánya–Magyarláposi Alkotótábor résztvevője. 1993–1999 között a Czimra Gyula Önképző Egyesület Képzőművészeti Szabadiskolájának és Stúdiójának egyik vezetője, emellett az egyesület elnöke is volt. Tagja a Magyar Vízfestők Társaságának és a Molnár-C. Pál Baráti Társaságnak. A Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság alapító tagjaként kiállítások szervezésében és rendezésében vesz részt. Ez irányú helyi közéleti tevékenységéért 2008-ban Rákoshegyért Díjban részesült.

Munkáival rendszeresen szerepelt és szerepel a Vásárhelyi Őszi Tárlaton, Békéscsabán az Alföldi Tárlaton, Debrecenben az Országos Nyári Tárlaton, az Egri Akvarellbiennálén, az Esztergomi Pasztellbiennálén, a Hatvanban rendezett biennálékon, Salgótarjánban a Tavaszi Tárlaton és az Országos Rajzbiennálén, Szegeden a Nyári Tárlaton is. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, a Váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteményeiben, továbbá a Csongrád Megyei Önkormányzat, illetve a budapesti T-Art Alapítvány képgyűjteményében, a budapesti Gazdagréti Általános Iskolában, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi képtárában, valamint hazai és külföldi magánszemélyeknél.

Bezár

Kiállítások

Önálló kiállítások:

  • 1978 Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem, Egyetemi Galéria
  • 1983 Hódmezővásárhely, Medgyessy Terem
  • 1992 Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház galériája
  • 2007 Budapest–Rákoshegy, Erdős Renée Ház
  • 2008 Budapest–Rákoshegy, Rákoshegyi Közösségi Ház
  • 2010 Budapest–Rákoskeresztúr, Vigyázó Sándor Művelődési Ház, Ballonyi Galéria

Bezár

Művek

Díjak:

  • 1981 Békéscsaba, Alföldi Tárlat, a Békés Megyei Tanács különdíja
  • 1982, 1986 Vásárhelyi Őszi Tárlat, munkajutalom
  • 1982 Salgótarján, Tavaszi Tárlat, Festészet díja
  • 1999 Hatvan, „Angol akvarell magyar ecsettel” című kiállítás, Moldvay Győző emlékplakett
  • 2004 Hatvan, Hatvani Tájkép Biennále, Ezüst Diploma
  • 2006, 2014 Budapest, Erdős Renée Ház, a XVII. kerületi Önkormányzat díja a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Irodalom:

  • Önálló katalógus:
    • Szakáll Ágnes. Budapest, 2002, 36 oldal.
  • Tanulmányok, összefoglalók, cikkek:
    • Szűcs György: A város peremén. Szakáll Ágnes képi világa. In: Szakáll Ágnes. Katalógus. Budapest, 2002, 3–4.
    • Krasznahorkai Géza: A megfestett idő. Bekezdések Szakáll Ágnes művészetéről. In: Szakáll Ágnes. Katalógus. Budapest, 2002, 5–6.
    • Pogány Gábor: Szakáll Ágnes. Szócikk. In: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. 3: köt. P–Z. Budapest, 2001, 481. (online: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szakall-agnes-6353)
    • Sinkovits Péter–Szeifert Judit–Hudra Klára–Bordács Andrea: Örökölt realizmus. A valósághű festészet öt évtizede. Budapest–Szombathely, 2003, 74., 83., 110.
    • Hódos Mária: Szakáll Ágnes festőművész életmű-kiállítása. Rákosmenti Múzeumi Estek II. évf. (2007), 2. sz., 11.

Bezár