Lukács István

 

Életrajz

arcképLUKÁCS ISTVÁN – szobrászművész

1963-ban született Budapesten. Rákosligeten, később Rákoscsabán nevelkedett és ismerkedett a képzőművészettel, majd 1976-tól a Gyulai Nyári Művésztelepen folytatta „tanulmányait”. Gimnáziumi éveit a rákoskeresztúri Fürst Sándor (ma Balassi Bálint) Gimnáziumban töltötte. A Képzőművészeti Főiskolán 1989-ben diplomázott, ahol Kő Pál volt a mestere. 16 éve tanít, a Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének egyik műhelyét vezeti. Családjával 18 éve Nagymaroson él. 2005-től nyaranta részt vesz a kötegyáni fafaragótáborban, ahol több, később köztéren elhelyezett munkája készült. Az utóbbi években kályharekonstrukcióval is foglalkozik, a Visegrádi Királyi Palotában látható három Mátyás korabeli cserépkályha rekonstrukciója.

Bezár

Kiállítások

Egyéni kiállítás:

  • 2013 őszén az Epres-kerti Parthenon-Fríz teremben

Csoportos kiállítások: ( a teljesség igénye nélkül)

  • 1989-ben Szolnok megyében vándorkiállítás
  • 1989-ben Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarjáni Szabadtéri Szoborkiállítás (közönségdíj)
  • 1990-ben Svédország
  • 1999-ben Budapest, Pataky István Művelődési Központ: a XVII. kerületi művészek kiállítása
  • 2000-ben Budapest, Mezőgazdasági Múzeum, Mezőgazdaság a képzőművészetben Rendszeresen szerepel a Gyulai Művésztelep csoportos kiállításain, az utóbbi években a 40 éves jubileumhoz kapcsolódva:
  • 2008-ban Szolnoki Galéria,
  • 2009-ben Gyula, Kohán Képtár,
  • 2013-ban Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria.

Bezár

Művek

Jelentősebb köztéri munkái:

  • Kispest, Vécsey Károly Iskola: a névadó domborműve,
  • Gyöngyös, Szent Bertalan templom: emléktábla a II. világháború áldozatainak tiszteletére
  • Gyöngyös, Fő tér szökőkút kőszobrok, (farkas, hold, szőlőtőke)
  • Kismaros, Ciszterci Monostor: kőkereszt-kompozíció, és napóra.,
  • Nagymaros,a Millenium alkalmából készült Szent István és Boldog Gizella (életnagyságú bronzszobrok),
  • Nagymaros: az Árvízi Összefogás Emlékműve , amely a verőcei kőszobrász szimpozionon készült.
  • Nagymaros, Szent Erzsébet kőszobra. 2010.
  • Több épületszobrászati munkában is részt vett, ezek közül néhány:
  • Fót, Római Katolikus templom épületkerámia rekonstrukciója,
  • a Bajai Városháza homlokzati szobrainak restaurálása,
  • a Velencei Biennálé magyar pavilonjának homlokzati rekonstrukciója,
  • a budapesti Margit-híd hiányzó Herkules-szobrának modellezése.

Bezár